|
Munkanélküli biztosítás - nem szünt meg |
|
Bár az
ACE biztosító kivonult a piacról, továbbra is elérhető Magyarországon a munkanélküliségi biztosítás, de az ügyfelek elbírálása szigorúbb lesz. A
jelenlegi gazdasági helyzetben, sokakat veszélyeztet a munkanélkülivé válás
veszélye, számukra azonban továbbra is elérhető a megfelelő biztosítási
védelem.
Immár negyedik hónapja kínál a Proviti
Független Biztosítási alkusz olyan biztosítási terméket ügyfelei részére, amely
a jelenlegi kötések adatai szerint, általában kilenc hónapra köthetők, havonta
százezer forintos biztosítási összeggel.
A Proviti ügyvezetője szerint a nem a leginkább érintett, 50 év feletti, elsősorban nyugdíj
előtt álló korosztály, hanem a 10-15 éves munkavállalói jogviszonnyal
rendelkező társadalmi réteg érdekelt a konstrukció iránt. Ez ügyfél réteg az
amelynek gondoskodnia kell kisgyermekek eltartásáról valamint hitelállománnyal
is rendelkezik, miközben nincs hosszú hónapokra félretett felélhető
pénztartaléka.
A cég adati szerint a legnagyobb sikernek örvendő
konstrukció a 9 hónapos módozatú, amely szerint a havi jövedelemtérítés összege
50 ezer és 250 ezer forint között választható. A többség által leginkább
preferált térítési összeg a 100 ezer forint, ami jövedelem kiesés esetében
elégségesnek bizonyulhat.
Ahogyan romlik a munkaerő-piaci helyzet, vele
párhuzamosan nő a kérelmek elbírálásának a szigorúsága is, ám a Proviti tapasztalatai
szerint a hitelbírálat alkalmával továbbra is minden hetedik ügyfél a tízből megfelel a biztosítás feltételeinek.
|